Szolgálati közlemény 2.
Az Alföldi blog elköltözött. A jövőben itt találod meg a Kisvárosi webnapló, illetve a Kisvárosi blog jogutódját.
2003 óta sok minden változott mind a blog, mind az én életemben, egy dolog volt fix: ez a hely, a Freeblog.hu. Ha csak azt nézem, hogy azóta ötször költöztünk (!), ez komoly hűség, nem beszélve róla, hogy első házasságom sem tartott ilyen sokáig.
A költözést nem az elégedetlenség indokolja, hiszen leszámítva mindenféle kisebb-nagyobb bosszúságot, alapvetően jó kiszolgált Mr. A. és csapata, lényegében az első komoly hazai blogszolgáltató. Még csak azt sem mondom, hogy a múlt csütörtöki üzemzavar miatt váltok, az csupán megerősített, hogy itt az idő.
A választás nem volt könnyű. Szinte minden a Wordpress-Blog.hu-PosR hármas mellett szólt, végül reális és érzelmi okok miatt lett Blog.hu a dologból (természetesen nem az Index címlap és egyéb szirénhangok vonzottak, hiszen ez a blog is elérhető a Blog.hu-ról - nézettségnövelésre ott van nekem a Beol, itt a tíz olvasó is nagy érték - ennél persze azért jóval több van :)
A Freeblognak köszönöm az elmúlt több mint nyolc évet, illetve azt, hogy gyorsan és szakszerűen kezelték az üzemzavarból eredő parát, így nekem is sikerült visszanyernem két hónap elveszett anyagait, melyet egyébként már át is töltöttek az új felületre.
De mivel az internet határtalan és keresztül-kasul átjárható, csak egy klikk a folytatás, lényegében ez a világ legkönnyebb költözése, hiszen még a mosógépet sem kell átvinni negyedikről negyedikre.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




